Vallások európában: Megjelent a Mi Atyánk Kegyelme cimű könyv

Szeretettel köszöntelek a .....Szeretet ..... közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 162 fő
  • Képek - 188 db
  • Videók - 277 db
  • Blogbejegyzések - 68 db
  • Fórumtémák - 4 db

Üdvözlettel,

.....Szeretet ..... vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a .....Szeretet ..... közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 162 fő
  • Képek - 188 db
  • Videók - 277 db
  • Blogbejegyzések - 68 db
  • Fórumtémák - 4 db

Üdvözlettel,

.....Szeretet ..... vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a .....Szeretet ..... közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 162 fő
  • Képek - 188 db
  • Videók - 277 db
  • Blogbejegyzések - 68 db
  • Fórumtémák - 4 db

Üdvözlettel,

.....Szeretet ..... vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a .....Szeretet ..... közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 162 fő
  • Képek - 188 db
  • Videók - 277 db
  • Blogbejegyzések - 68 db
  • Fórumtémák - 4 db

Üdvözlettel,

.....Szeretet ..... vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.


network.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dicsőség Istennek megjelent egy hajléktalan anya csodálatos könyve, igaz  történet az életéről.

Zámbóné Nagy Mária igaz története egy volt  hajléktalan család életét mutatja be, utat mutatva  bárkinek Istenhez.

Ha e könyv megnyerte tetszésed meg lehet rendelni, meg lehet vásárolni,és lehet terjeszteni.

Köszönöm, ha segítesz népszerűsíteni, vagy terjeszteni, Isten áldjon meg érte.hiszem, hogy minden olvasó lelki épülésére szolgál e könyv.

A könyv teljes bevétele a Budaörsi  Noé Bárkája felépítését segíti elő.

MEGRENDELHETŐ:

A Kiadó elérhetőségei:

Boltos Péter ügyvezető
boltospeter@gmail.com
Telefon: 30 999 42 22 

Tipo-Bé Bt.
2310 Szigetszentmiklós,
Árpád utca 13.
Számlaszám (CIB):
10700512-67264195-51100005

A könyv (48 oldal + színes borító) ajánlott eladási ára 500 Ft.
Terjesztőknek 300 Ft/db + postaköltségért tudjuk eljuttatni.

A mi Atyánk
kegyelme


Egy hajléktalan anya igaz története


Budapest, 2012
Zámbóné
Nagy Mária


© Zámbóné Nagy Mária
ISBN 978-963-08-3742-2


A kiadást a Menedék Alapítvány támogatta
Borítóterv és tipográfia:


Boltos Péter – Petit Grafikai Mûhely
Kiadó: Tipo-Bé Bt.

 

 

Hol is kezdjem? A gyermekkoromra nem szívesen emlékszem.
– Hányatott volt. Sokat imádkoztam Istenhez. Tudni szerettem
volna, mi értelme van annak, hogy megszülettem, létezem. Édesanyámat
sohasem ismertem. Nem jött hozzám soha a télapó, sem
a Jézuska, születésnapi tortám sem volt soha. Fájdalmas emlékek
ezek. A gyermekkorom így múlt el, amit nem is bánok.
Mikor már önálló lettem, szerelembe estem, férjhez mentem.
Férjemmel, Józseffel Budapesten éltünk, béreltünk egy kis lakást
egy társasházban. Ô nagyon sokat jelentett számomra, tiszteltem
és szerettem ôt, mert mellette tapasztalhattam meg, mit jelent,
hogy engem is tud valaki szeretni. Ô tanította meg a szeretet igazi
megélését, ô mutatta meg a harmóniát, az igazi boldogságot. Aztán
változás történt, édesanya lettem, megszületett a kisfiam, Adrián.
Nehezen éltünk, a férjem sokat dolgozott, alig volt itthon, a
fizetése mégis alig fedezte a lakás rezsijét. Én gyesen voltam a kisfiammal.
Kevés pénzbôl éltünk, nagyon be kellett osztani, hogy
mindennap jusson legalább a gyermekemnek ennivaló. Sokszor
nem is érdekelt, hogy nem volt mit ennünk, mert a szabadulás a
gyerekkoromtól és a kisfiam szeretete mindent felülmúlt. Boldogan
éltünk ebben az albérletben.
Életem nehézségekkel teli szakasza, amelyrôl szeretném ezt a
könyvet elétek tárni, 2003 nyarán kezdôdött.
Elsô
fejezet


6 |
Annyira elhatalmasodtak anyagi gondjaink, hogy szégyelltem
lemenni a sarki boltba, ahol az eladó kérdô szemekkel nézett rám,
mikor csak egy darab csirkecombot kértem. De a zöldséges gúnyos
mosolyát sem felejtem el soha, mikor két darab krumplit
vásároltam náluk. Akkor már nagyon kezdtem elkeseredni. Én és
a férjem zsíros kenyéren éltünk, de Adrián részére biztosítottuk a
mindennapi fôtt ételt és a cumisüvegnyi tejet.
Akkor rebbent meg bennem a hit fogalma, mikor ott ültem
és néztem alvó kisfiam arcát, mikor olyan békésen aludt az én
kicsikém, és kételyeim közt elkezdtem imádkozni. Azelôtt nem
volt személyes kapcsolatom Jézussal, minden este rutinból elmondtam
egy miatyánkot, mielôtt elaludtam. Majd változás történt
az életemben. Úgy éreztem, gyermeket várok. Már másnap
elmentem az orvoshoz, aki kedvesen, mosolygósan közölte, hogy
a szívem alatt ikergyermekek fejlôdnek. Egy világ omlott össze
bennem. Nagyon sírtam, életemben nem féltem még ennyire,
ezernyi gondolat cikázott a fejemben… vetessem el ôket? Adjam
örökbe? Az életünk állandóan egy túlélôpróba volt, elfáradtam
az élet terhét viselve, annyi mindenen keresztülmentem már az
életben, annyi mindenkiben csalódtam, soha nem volt anya, testvér
mellettem, akire számíthattam. Meg tudom-e adni nekik azt
az anyagi biztonságot, a nyugalmat, szeretetet, ami egy gyermeket
illet? Arra is gondoltam, inkább legyenek fent a gyermekeim az
angyalokkal, mintsem a csillogó szemükbe kelljen majd mondanom,
hogy kisfiam, nem, nincs rá pénz. Majd mély derengésemben
egy hang egyre határozottabban kezdett beszûrôdni a tudatom
ba. Az orvos szavait hallottam, ami eldöntött mindent: Már
késô elvetetni. De ha megszüli ôket, és úgy érzi, hogy nem tudja
eltartani, és le tud mondani róluk akkor dönthet az örökbe adás
mellett… Egyre halkabban hallottam az orvos hangját.
Azt kívántam, bárcsak meghalnék! A következô hetekben más
anyukák boldogan mentek orvosi vizsgálatra, én szomorúan, magamba
roskadva, kételyeimmel együtt vártam, hogy sorra kerüljek.
Az orvos közölte, hogy az ikrek nem a megfelelô ütemben


| 7
fejlôdnek. Nagyon megijedtem, és sírva elmondtam neki, hogy
rengeteget éhezek. Orvosom akkor felajánlotta nekem a kórházi
ellátást, felírta a címemet. Hazamentem. Azt már meg sem mertem
említeni, hogy nekem van egy karon ülô gyermekem otthon.
Teltek a napok, és a legnagyobb meglepetésemre becsengetett
hozzám a gyámhatóság egy védônôvel.
Kedves mézesmázos szavakkal mondták, hogy Adriánt ideiglenesen
állami gondozásba veszik, amíg meg nem szülöm az ikreket,
és ez nagy könnyítést hoz majd számomra. Mintha a lelkemet
vágták volna ketté, olyan fájdalom járta át a szívem és lelkem,
de forrt bennem a méreg is. Hát nem ezt a segítséget vártam az
orvostól. De ma már megbocsátottam neki, tudom, hogy ô csak
a munkáját végezte. A védônô volt az, aki felismerte bennem az
igazi anyát, amikor letérdelve, sírva kértem ôket, hogy ne szakítsák
el tôlem a kisfiamat. Látták rajtam kétségbeesésem, hogy életem
értelmét szakítják el most tôlem, ezért felajánlották, hogy
egy családsegítô segítségével keresnek anyaotthont számomra.
De mivel Józsefhez is ragaszkodtam, azt szerettem volna, hogy
együtt maradjon a család, így azt ígérték, hogy családsegítôn keresztül
keresnek egy hajléktalanszállót, ahol az egész család együtt
maradhat. Mivel gyermekeket várok, és van már egy gyermekem,
pár nap alatt lezajlik az egész ügyintézés.
Ennek reményében boldogan mondtuk fel az albérletet, bízva
abban, hogy most már nekem is és férjemnek is jut elegendô
étel. Nagy örömmel, izgatottan mentem a családsegítôbe két nap
múlva, de örömöm hamar szertefoszlott, mikor megkérdeztem,
hogy hova költözhetek. S a családsegítô munkatársa közölte velem,
hogy mégsem ilyen egyszerû a dolog, hetekbe is beletelik,
amíg helyet találnak számunkra. Döbbenten és szomorúan mentem
haza azzal a tudattal, hogy nekem viszont három napom van
arra, hogy kiköltözzek az albérletbôl. Hamar eltelt az a három
nap. Eljött a rettegett reggel, a kiköltözésé, el kellett hagynunk a
biztonságot jelentô otthont, de nem volt más választásunk. Kértünk
segítséget a rokonoktól, ismerôsöktôl, családsegítôtôl, hogy


8 |
addig fogadjanak be, míg rendezôdnek a dolgok. De senkitôl nem
kaptunk segítséget. Itt tudatosult bennem, hogy nem marad más,
mint az utca. Elkezdtem pakolni a ruháinkat, és fájó szívvel Adrián
játékait. Az emlékek törtek elô bennem, a tárgyak, a szobám
illata, a falaink, az a sok szép emlék, ami ideköti a lelkemet. Ezt
most mind magam mögött kell hagynom, és csak a jövôre kell
gondolnom, bátorítottam magam. Beletettem a kisfiamat a babakocsiba,
felvettük a táskákat, amikben benne volt mindenünk, és
elindultunk a nagyvilágba. Útközben céltalanul haladtunk. Volt
idô megbeszélni a férjemmel, hogy a munkahelye miatt a közelben
kell maradnunk, ez volt az egyetlen támaszunk, és történjen
bármi, kitartunk egymás mellett szeretetben.
Hamar sötétedett, kerestünk egy játszóteret. Adriánt a játszótéri
pad mellett helyeztem el, babakocsijában gondosan betakargattam.
S a szabad ég alatt álomra hajtottuk fejünket, bízva abban,
hogy ha reggel felébredünk, ez az egész csak álom lesz, s reggelre
minden szertefoszlik. Nagyon hosszú éjszaka volt. A csillagokat,
emlékszem, sokáig néztem, mint ezernyi lámpás világítottak felettünk.
Behunytam a szememet, és gondolatban csodára vágyott
a szívem. Majd kerülgetni kezdett az álom, és fázó lelkemet betakarta.
Eljött a reggel. Szembesültünk a ténnyel, hogy nem álom
az egész, hanem maga a valóság. A férjemtôl elbúcsúztam, ô elindult
a munkába, én pedig ott maradtam a játszótéren a kisfiammal.
Sokáig néztem utána. Aztán visszazökkentem a való világba,
és az elsô gondolatom az volt, hogy valahol tisztálkodnunk kell,
és korgó gyomrunk jelezte, hogy enni is kellene már. Elmentem
egy benzinkút mosdójába, ahol nagyjából magamat és Adriánt is
rendbe raktam. Bementem egy boltba, vettem két zsemlét, tejet,
vajat, egy banánt, aztán visszamentem a játszótérre, és megreggeliztünk.
Adrián mintha érezte volna, hogy ételünk oly kevés,
olyat akart játszani, hogy egyet ô harap a banánba, egyet meg én.
Huncut mosollyal nyomta a szám felé, és hangosan kacagott,
amikor beleharaptam az ô banánjába. Utána viszont egész nap
csak játszottunk.


| 9
A kisfiam élvezte az egészet, azt hitte, körülötte forog az egész
világ, mivelhogy egész nap a játszótéren lehet. Mosolyogva dobta
nekem a labdát, vidáman homokozott, és örömmel csúszkált a
csúszdán. Két kis puha kezével átölelt, mintha megköszönné,
hogy vele vagyok, és felhôtlen, örömteli nap ez a számára, hiszen
az egész csak a játékról szól. Az utcán éltünk, de ô nem érzékelt
semmit az egészbôl, ô csak örült, hogy velem lehet. Láthatatlan
kötél kötött össze bennünket, így volt ez mindennap reggeltôl
estig. Ma már tudom, hogy nekünk, felnôtteknek is így kellene
élnünk az életünket, mint ez a kisgyermek. Nem törôdve azzal,
hogy mit fogunk enni, mi fog történni holnap. Bármi történik is
velünk, csak annyit kellene meglátnunk, hogy Mennyei Atyánk
napról napra velünk van, sohasem hagy el bennünket.
Úgy, ahogy ez a kisgyermek csak engem látott, boldog volt
számára minden perc, amit velem töltött, és nem törôdött a holnappal.
Ezért írja a Biblia, hogy olyanok legyetek, mint a gyermekek!
„Jézus azonban magához hívta ôket, és így szólt: »Engedjétek hozzám
jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok ôket, mert ilyeneké az Isten
országa…«” (Lukács 18:16)


10 |
Hívj segítségül
engem…
Eltelt egypár nap, még mindig az utcán voltunk. Lábaimat egymás
után rakosgatva, lehajtott fejjel sétáltam céltalanul, oldalamon
a kisfiammal, tele reménnyel, hogy megtaláljuk egyszer a
kivezetô utat ebbôl a helyzetbôl.
Reszketô, görcsbe rándult gyomorral beértünk a családsegítôbe.
Próbáltam határozott lenni, semmi jelét nem mutatva annak,
hogy az utcán élünk. Nagyon féltem, hogy fiamat elszakítják tôlem.
Érdeklôdtem, hogy sikerült-e már valamit tenniük az érdekünkben,
de nem várattak sokáig a válasszal, semmi pozitív dologgal
nem tudnak biztatni. Méltóságteljesen próbáltam elhagyni
a családsegítôt, de mikor tudatosult bennem, hogy újra az utcán
kell töltenünk a napot, az éjszakát, a szívem szét akarta feszíteni a
mellkasom. Úrrá lett rajtam a pánik, a kétségbeesés, a hiábavaló
küzdelem a mindennapokkal. Nincs otthonunk, nincs hová hazamennünk,
nincs szobánk. Csak az utca van.
Már nem volt kedvem játszani a gyermekkel, eluralkodott rajtam
a félelem, a sajnálat, amit éreztem a gyermekem és a férjem
iránt, szavakba foglalni nem lehet. Sírva sétáltam az utcákon, láttam
hajléktalanokat, akik már az alkohol mámorában éltek, megrettentem
attól, hogy talán én is erre a sorsra jutok.
Egyre többet sírtam, és féltem a nagyvilágtól. Bujkáltam az
emberek elôl, hogy ne érezzék rajtam a hajléktalanság illatát, szé-


Második
fejezet
| 11
gyelltem önmagam elôtt magam, többek között azért, mert nem
tartottam magam jó anyának, mivel nem tudtam gyermekemnek
biztosítani a fedelet. Nappal meleg volt, éjjel fáztam a padon.
(Még a mai napig is rémálmaim vannak, sûrûn álmodom azzal,
hogy padon fekve, hajléktalanként fázom, és amikor felébredek
az álmomból, csak megköszönni tudom az Atyának, hogy ez már
a múlté.)
Teltek a szürke hétköznapok tele reménytelenséggel. A padon
ültem, a mi parkunk padján, ami az otthonomat is jelentette. Miután
korán reggel felkeltünk, elfogyasztotta kisfiam azt a kevéske
ennivalót, ami még az erszényében maradt, elidôztünk egy kicsit.
Gyerekek érkeztek mellénk a játszótérre. A fiúk fogócskáztak, a
lányok fôztek a homokozó porából, majd hintáztak. Nem messze
tôlük vigyázó anyai szemek figyelték minden mozdulatukat. Azt
hiszem, ôket figyelve jutottam arra az elhatározásra, ami életem
mélypontja volt: intézetbe adom a kisfiamat, Adriánt.
Abban a pillanatban csoda történt, kisfiam kimondta az elsô
szót! Szemembe nézett, és azt mondta: Anya. Óriási erôt kaptam
ettôl a szótól, és úgy döntöttem, hogy tovább harcolok az utcával.
Nem adom fel, nem, soha.
Eltelt megint egy nap. Borús reggelre ébredtünk, szokásos
rutin, mosdás a benzinkúton, egy szelet kenyér a sarki boltból.
Ettünk, és eltitkolva érzéseimet a fiam elôl, játszottunk egész nap
a játszótéren. Délután a szél szürke felhôket kezdett összeterelni,
az ég kezdett feketedni, az elsô baljóslatú cseppek hullottak, vihar
közeledett. Tudtam, hogy a parkban nem maradhatunk, egy fa
nem fog megvédeni a vihar elôl, ezért megpróbáltam panelházak
lépcsôházában menedéket keresni, de a gyereksírásra észrevettek
és kidobtak. Körülbelül három háznál próbálkoztam, de mind a
három helyen rendôrséggel fenyegettek, ha nem távozom. Így
visszamentem a játszótérre, elkezdett szakadni az esô, dörgött
az ég, fáradt voltam, éhes voltam, mivel terhes voltam, fájdalmaim
is voltak, a gyerek ordított, négykézláb bebújtam egy pingpongasztal
alá, és mintha túl akarnám kiabálni a mennydörgést,
12 |
gyerekemmel a kezemben, meggyötörve, keservesen és hangosan
kiáltottam: ISTEN, HA VAGY SEGÍTS, MERT MEGHALOK!!


Egész éjszaka csak sírtam. Hosszú éjszaka volt, már nem számoltam
azt sem, hogy hányadik. Másnap reggel már nem gondolkodtam
rajta, elmentem a családsegítôbe, és arra gondoltam,
most már elmondom, hogy az utcán élünk, lesz, ami lesz. De
mielôtt megszólalhattam volna, a gondozó közbevágott, és annyit
mondott, hogy már ma beköltözhetünk Csepelre a családszállóra.
Úgy gondolom, az utolsó pillanatban kiáltottam Istenhez, már
nem bírtam tovább, és mivel segítségül hívtam, ô válaszolt.


Kedves olvasóm! Bármilyen nehéz helyzetben is vagy, bármi
is legyen az, amivel küzdesz az életben, kérlek, ne add fel, a saját
életem tapasztalatából szeretnélek megkérni, hogy hívd segítségül
Istent! Mert ô, úgy, ahogy engem, téged is megsegít.
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején!

Címkék: kÖnyv

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu