A bűn becserkész, 
a szeretet befogad. 

a bűn bekebelez, 
a szeretet magába foglal. 

A bűn megköt, 
a szeretet megtart. 

A bűn száz annyit ígér, 
A szeretet száz annyit ad. 

A bűn elveszi az önismeretet, 
felmagasztal és magasba emel: 
csakhogy letaszíthasson. 
A szeretet helyes önismeretre tanít, 
Kiábrándít hamis „önmagadból” és összetör: 
Csakhogy felemelhessen. 

A bűn hájjal keneget, 
hogy megrontson. 
A szeretet kíméletlenül pöröl, 
hogy megtisztítson. 

A bűn fröcsköl, 
a szeretet szétárad. 

A bűn éget és perzsel, 
A szeretet sugároz. 
A szeretet egyszerű, 
A bűn körmönfont. 

A szeretet „egy-ügyű”, 
A bűn agyafúrt. 

A szeretet nyíltan beszél, 
A bűn körülír. 

Míg a szeretet a mélység titkairól dadog, 
A bűn a felszín közhelyeiről fecserész. 

Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen 
megmondania az igazat, 
A szeretet kitérő választ ad, 
hogy ne kelljen hazudnia. 

A bűn kényszerít, 
A szeretet késztet. 

A bűn csábít, 
a szeretet vonz. 

A bűn érzéki, 
A szeretet érzékelő. 

A bűn forral, 
a szeretet hevít. 

A bűn űz és hajt, 
A szeretet lelkesít. 

A szeretet megkeresi a tisztátalant, 
hogy felemelje, 
A bűn „felhajtja” magának a tisztátalant, 
Hogy kihasználja és a sárba tapossa. 

A szeretet az embert látja a cédában is, 
de a bűn csak riherongy kurvának tartja. 

A szeretet megjelöl, 
A bűn megpecsétel. 

A szeretet társakra lel, 
De a bűn csak hordákba ver. 

A szeretet kiteljesít, 
A bűn kiüresít. 

A szeretet mentséget keres, 
A bűn kifogást talál. 

A bűn bekerít és magadba zár, 
A szeretet kapukat nyit és 
másokhoz vezet. 

A bűn elfecsérli és pazarolja a másét, 
De a szeretet önmagát osztja szét.

Egy idősebb hívő leánytól egyszer megkérdezték, hogy tulajdonképpen mi az ő életének a titka. Mindig vidám és jókedvű volt. Nem panaszkodott soha, nem volt békétlen, elhallgatta és hordozta, ha igazságtalanság történt vele és ami különösen felhívta rá a figyelmet, alázatos és szelíd volt. Ezért kérdezték meg tőle, mi a titka, hogy mindig olyan vidám és békés.
                                       Így felelt: Különös? Nincs nekem semmi titkom, nem is értem tulajdonképpen, mit akartok.

"Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!
Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek jót haragosaitokkal és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért.
Hogy legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek?

A koldusnak, ki áll az utca sarkán

S kinek vállán egy élet terhe roskad

És vak szemében egy világ halála,

A koldusnak egy rongy papírt vetettél

És azt gondoltad, hogy a legtöbb jószívű vagy.

Koldus előtt én állok röstelkedve

És nem tudom, hogy mit mondjak neki,

Szeretném homlokát megsimogatni,

A derekát szelíden átölelni,

A szívemet a kalapjába tenni

És engedelmet kérni tőle szépen,

Hogy én még Látó szemmel baktatok

Az örömök útján a sír felé,

Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól

És úgy szeretném biztosítani,

Hogy én is, én is oly koldus vagyok

Testvére és bajtársa, szenvedő,

Mert boldogabb és szabadabb jövőt

Neki már nem merek ígérni én se,

Mert neki megváltója a halál lesz ...

A szív a legfurcsább csavargó,

Rea Vigyázzatok nagyon!

A megszokás halála neki,

De mindig kész van útra kélni,

Ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,

A tolvaj-utat kedveli,

Hiába tiltja tilalomfa,

Nem hajt veszélyre, tilalomra,

Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,

Minden lépése új talány:

Onnan szalad, hol rája várnak,

S hívatlanul oson a másnap

Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,

Ne bánjatok durván vele!

"... Megpróbáltam kifejezni, hogy milyen rendkívüli ereje van, Amikor az ember nem beszél, csak sugárzik. Ül a betegágy szélén, fogja a beteg kezét, az pedig érzi, hogy engem valaki szeret, valaki meglátogat. Van akinek már tényleg nem tudunk semmit mondani , csak csöndben vagyunk. És vagyunk. Legfeljebb elmondjuk együtt a Miatyánkot.
A teológián a lelki gondozásra készülőknek többek között magyaráztam a nonverbális ciononiáról. Ez Tudományosan hangzik, magyarul egyszerűen ezt jelenti: szó nélküli szentséges együttlét.

"Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben"
(Jn 15,10).

Ezt a kettőt, az engedelmességet és a Jézus Krisztus szeretetében való megmaradást, nem lehet elválasztani egymástól. Csak Krisztusnak engedelmeskedő élettel bizonyíthatjuk, hogy szeretetközösségben vagyunk vele. Engedelmeskednünk kell az Úrnak, ha érezni akarjuk szeretete melegét. Ha bűnben élünk, nem élhetünk szeretetben. Istennek tetsző szent élet híjával nem lehetünk kedvesek az Úrnak.

Egy kisfiú újságot árult a sarkon, az emberek közül néhányan bent, páran kint voltak a hidegben. A kisfiú annyira fázott, hogy meg sem próbált több újságot eladni.

Odament egy rendőrhöz és megkérdezte:

A lány végre rászánta magát, és elindult. Elindult megkeresni az Időt. Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, az Idő minden sebet begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy látszott, már-már eltűnik, de elég volt egy zaklatott álom, egy illat, mely megtalálta, egy zene, mely fülébe kúszott, vagy egy ismerősnek tűnő mozdulat, és a seb újra és újra felszakadt. 
S ilyenkor újra érezte azt a régi szinte édes fájdalmat, amit szeretett volna már elfelejteni.