„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik...”
(Bibliai idézet Pál 1. Levele a Korintusiakhoz 13, 4-8.)

"Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést."
(Benjamin Disraeli)

"Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével."
(Gabriel Garcia Márquez)

"A szeretetnek nem szabad követelőzőnek lennie, mert akkor elveszíti a szárnyát,
és nem tud szállni.

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:
- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!
- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.
- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.
A kicsi szív nagyot dobbant. Mivel ő volt a legérzékenyebb mind közül, el is szomorodott, hogy őt nem is hívják.

Egy vízhordó naponta két vizeskorsóval ment a kúthoz. Mindkettőt megtöltötte és urának házához vitte. Az egyik korsó rendben volt, de a másikon egy repedés éktelenkedett. Belőle útközben a víz az útra csöpögött. Mire megérkezett, ez a korsó általában már félig üres volt. A vízhordót ez azonban nem zavarta. Nap mint nap végezte a kötelességét, így telt el sok idő.
A vízhordó nagy meglepetésére a repedt korsó egyszercsak beszélni kezdett: "Hiszen én nem vagyok használható teljes mértékben.

Egy festőművész befejezte azt a festményt, amelyen dolgozott. János Jelenéseinek könyvéből azt a jelenetet ábrázolta, amikor Krisztus így szól: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek” (3,20).
A festő kisfia megszólalt:
 Egy dolgot nem jól festettél. Kívül az ajtón nincs kilincs. Hiszen így az Úr
Jézus nem is tud bemenni!
Csak akkor mehet be – magyarázta az apja –, ha belülről kinyitják az ajtót,  és ha Őt behívják. Ezért hagytam el a külső kilincset.

A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom.

"Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet!"
Zsoltárok 143,8
A kisfiú lágy mosollyal bújt az anyja ölébe:
- Mond nekem! – súgta a fülébe.
- Mit? – kérdezte a szülő.
- Tudood. Amit úgy szeretek hallaníí. – nyújtotta a beszédet kérőn. Közben felnézett a szemébe és az anya haját kereste a kezével.
- Ja, azt. – de nem folytatta, csak hallgatott.
- Anyúúú, légyszi!
Az asszony odanyújtotta az arcát és szinte azonnal kapott rá egy édes puszit.

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg sem találta a szegény kislány.

Erzsébet 17 éves. A télen barátnőivel sielni ment a hegyekbe. és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. Erzsébet nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Előszőr az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára
Az eset reménytelennek tűnt.

Egy szántó-vető házaspár
gyermekeként látta meg a napvilágot.
Nem voltak játszótársai,
mert környezetükben csupa gazdagok éltek,
akik nem engedték a szegény gyermek
közelébe csemetéjüket.
A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét.
Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült.
Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta.
Kukoricababáját hercegnőnek nevezte.

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek. Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fía megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében, és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft
Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét.

Szigu egy hatéves kínai kislány volt. Kedvessége és jó szíve miatt szülei Szigunak, azaz "Kis Szeretet"-nek nevezték Szigu minden nap elment a templomba, ahol a missziós atya az elsőáldozásra készülőket tanította. Ezek már mind nagy, 9-10 éves fiúk és lányok voltak.
A kis Szigu beűlt az utolsó padba , és szájtátva hallgatta a pap bácsi szavait.
- Gyerekek - mondta a missziós atya, - abban a kis aranyozott házikóban ott az oltáron a Jézuska lakik. Ő ott mindig rátok gondol, és nagyon szeret titeket.